Vár

Kicsit égeti a szám a kávé,  szívom rá kapkodva a hideg levegőt,  hátha szűnik. 

Már régóta reggel van,  órák óta ébren várok, hogy teljen. 

Várok. Most leginkább ez a szó határoz meg. Bizonytalan várakozás. Tétlen tehetetlenség. Egész napon átfeszülő nyomott várakozás. Olykor dühös csapkodás, olykor nyüszítő magamba roskadás. Már régen nem vagyok én magam,  úgy, amilyen én magam vagyok. Évek óta idomulok, és mikor éppen elhatározok egy lezárást, hogy akkor most itt vége, új korszak,  a régi túl sok volt, vagy túl kevés,  akkor kényszerű megtorpanás. Van határideje,  még éppen nyolc nap. Akkorra várom a laboreredményt, hogy egyáltalán léphetek e tovább,  vagy ez itt nekem game over. 

Egy hete telnek így a napok, de már jóval előtte lázongok magamban. Már csak nyolc nap. Nagyobb esélyem van a negatív eredményre, a pozitívra nem is készülök , ott nincs B terv,de A sem, viszont ha negatív, akkor az Isten sem állít meg többé.